Audi Logo

Az NEFZ és a WLTP

Az új teszt megváltoztatott menetciklust és szigorúbb tesztkörülményeket ír elő, egyebek mellett hosszabb mérési időtartammal és megemelt maximális sebességgel. Az újdonságok áttekintése:

A hidegindítást követően négy sebességtartományban - 60, 80 és 100 kilométer/óráig, illetve 130 kilométer/óra felett - zajlik a mérés a görgős próbapadon, többszöri gyorsítással és fékezéssel az egyes fázisok során. A legnagyobb sebesség 10 kilométer/órával haladja meg az NEFZ-ciklusét, de a mintegy 47 kilométer/órás átlagsebesség is egyértelműen magasabb (eddig mintegy 33 kilométer/óra). A tesztkamra hőmérséklete 23 Celsius fok, míg az NEFZ során eddig 20 - 30 Celsius fok volt. A teljes WLTP-menetciklus mintegy 30 percet vesz igénybe, az NEFZ ezzel szemben mindössze 20 percig tartott. A mérési táv 11 helyett 23 kilométer, vagyis több mint a duplájára nőtt. Az NEFZ rendszerétől eltérően a WLTP egyes extrafelszereléseket is tekintetbe vesz a jármű tömege, aerodinamikai adottságai, gördülési ellenállása és energiaigénye (készenléti állapot áramfelvétele) tekintetében. Az elektromos áramot igénylő extrafelszerelések - mint a légkondicionáló berendezés vagy az ülésfűtés - a tesztfolyamat során továbbra is kikapcsolva maradnak.