Audi hírek

Az Audi pilótájaként DTM-történelmet írt René Rast

2017-10-20

René Rast (30), az Audi pilótája a 2017-es év DTM-bajnoka, amivel versenysport-történelmet írt: a német versenyző mindjárt első DTM-szezonjában elnyerte a bajnoki címet, ami utoljára 24 esztendeje az olasz Nicola Larininek sikerült. Az Audi sikerrel védte meg konstruktőri bajnoki címét, míg az Audi Sport Team Rosberg első ízben végzett a DTM csapatbajnoksága élén, Mattias Ekström, Jamie Green, René Rast és Mike Rockenfeller személyében pedig vasárnap már csupán a három Audi-csapat pilótái indultak eséllyel a pilótabajnoki címért.

René Rast mindössze a hetedik pilóta a népszerű túraautó-bajnokság történetében, aki mindjárt kezdő szezonjában elnyeri a tekintélyes bajnoki címet. A mindeni (Németország) versenyző mindössze három DTM-futamon indult a 2017-es idényt megelőzően. 2016. júliusban, Zandvoortban az Audi Sport Team Rosberg csapatában ugrott be szó szerint egyik napról a másikra Adrien Tambay helyére, s minden előzetes felkészülés híján is olyan jó benyomást keltett, hogy a 2016-os hockenheimi zárófutamon már Mattias Ekströmöt helyettesíthette. Élete második DTM-futamán hatodik helyezésével René Rast már meg is szerezte első DTM-pontjait, s állandó helyet vívott ki magának az Audi DTM-csapatában.

Tizenkét hónappal később René Rast éppen Mattias Ekströmtől csípte el a célegyenesben a bajnoki címet. Rast szombati hatodik és vasárnapi második helyezésével sikerrel dolgozta le a svéd pilóta mögötti 21 pontos hátrányát, illetve váltotta hajszálnyi, hárompontos előnyre.

"René hihetetlen szezont autózott" - hangsúlyozta Dieter Gass, az Audi versenyigazgatója. "Nem véletlenül hoztuk a csapatba és vártunk jó teljesítményt tőle. Ám arra, hogy mindjárt első szezonjában a bajnoki címért küzd - amit végül meg is nyer - valóban senki nem számított, még maga René sem. Döntő tényezőnek számított alapvető gyorsasága, az idén ő volt a legjobb az időmérők során. Nagy örömmel tölt el az Audi Sport Team Rosberg csapat szereplése is, a gárda már jó ideje nagyon keményen dolgozott, hogy végül csapatbajnoki címet ünnepelhessen. Most a pilóta- és a csapatbajnokságban mindjárt két bajnoki trófeát is begyűjthettek."

Ugyanazon szezon mindhárom bajnoki címét legutóbb 13 esztendeje hódította el az Audi, 2004-ben Mattias Ekström szerezte meg a pilótabajnoki címet. A legutóbbi Audi DTM-bajnok, egyben az első az Audi RS 5 DTM volánja mögött 2013-ban Mike Rockenfeller volt. Jamie Green és René Rast egyaránt első DTM-bajnoki címéért küzdhetett vasárnap.

Igencsak meggyőzően alakult René Rast kezdő idénye, és - számára első alkalommal - már a hockenheimi szezonnyitón az első sorból indulhatott. Két héttel később, a Lausitzringen már fiatal DTM-pályafutása első dobogós helyezését, a harmadik, budapesti versenyhétvégén pedig első győzelmét ünnepelhette. Ezzel a német pilóta első ízben a vezetést is átvette a tabellán, amelyet többször is váltogatott Mattias Ekströmmel. Moszkvában és a spielbergi Red Bull Ringen Rast két további győzelmet aratott, három pole pozícióval és összesen négy leggyorsabb versenykörrel kiegészítve.

"Eleve az volt a célom, hogy a legjobb kezdő versenyző legyek" - vallja René Rast. "Tanulni akartam, folyamatosan pontokat gyűjteni és mindig a lehető legjobban szerepelni. Ki gondolta volna azonban a szezon előtt, hogy egy csapásra a bajnoki címért küzdhetek? A szezonzárón így valójában már nem is veszíthettem, s nyomás nélkül versenyezhettem ezen a hétvégén - és persze rendkívül szerencsésen, hogy végül sikerült mindez. Köszönet az Audi számára, hogy biztosította ezt a fantasztikus autót és a lehetőséget, hogy harmincévesen még beszállhassak a DTM küzdelmeibe. Köszönet a Team Rosberg gárdájának, ahol már az első naptól kiválóan érzem magam és természetesen csapattársam, Jamie Green számára is, aki az egyik leggyorsabb a DTM mezőnyében és ismét különösen balszerencsésnek bizonyult."

René Rast Volkswagen-csoporton belüli szokatlan pályafutása a Polo Cup küzdelmeitől Le Mans-on át vezetett a DTM-ig. Háromszor hódította el a Formula 1 keretében megrendezett Porsche Cup trófeáját, 2011 óta pedig már a négy karika jegyében versenyez. Az Audi R8 LMS GT3 sportkocsi volánja mögött már-már a siker garanciájának számított. Daytona, Spa és a Nürburgring 24-órás futamain aratott győzelmei éppúgy alátámasztják mindezt, mint az ADAC GT Masters és most a DTM küzdelmeiben kivívott bajnoki címei.

René Rast 1986. október 26-án a németországi Mindenben született, s partnerével, Dianával, illetve röviddel 2016 karácsonya előtt született fiával, Liam-mel a Bodeni-tó osztrák oldalán, Bregenzben él. Szolgálati gépkocsiként a német pilóta - akárcsak Mattias Ekström - az Audi SQ7* mellett döntött.

Eredmények - első futam:
1 Jamie Green (Hoffmann Group Audi RS 5 DTM/Audi Sport Team Rosberg)    36 kör, 56:52,478 m
2 Mike Rockenfeller (Schaeffler Audi RS 5 DTM/Audi Sport Team Phoenix) + 3,939 s
3 Timo Glock (BMW) + 5,666 s
4 Maxime Martin (BMW) + 10,448 s
5 Edoardo Mortara (Mercedes-Benz) + 12,962 s
6 René Rast (AUTO BILD MOTORSPORT Audi RS 5 DTM/Audi Sport Team Rosberg) +14,752 s

11 Mattias Ekström (Red Bull Audi RS 5 DTM/Audi Sport Team Abt Sportsline) + 25,764 s
12 Nico Müller (Playboy Audi RS 5 DTM/Audi Sport Team Abt Sportsline) + 26,371 s
18 Loïc Duval (Castrol EDGE Audi RS 5 DTM/Audi Sport Team Phoenix) + 42,024 s

Eredmények - második futam:
1 Marco Wittmann (BMW) 36 kör, 56 m 47,699 s
2 René Rast (AUTO BILD MOTORSPORT Audi RS 5 DTM/Audi Sport Team Rosberg) + 3,143 s
3 Mike Rockenfeller (Schaeffler Audi RS 5 DTM/Audi Sport Team Phoenix) + 6,280 s
4 Gary Paffett (Mercedes-Benz) + 15,844 s
5 Jamie Green (Hoffmann Group Audi RS 5 DTM/Audi Sport Team Rosberg)    + 17,835 s
6 Maxime Martin (BMW) + 19,372 s

8 Mattias Ekström (Red Bull Audi RS 5 DTM/Audi Sport Team Abt Sportsline) + 21,229 s
11 Nico Müller (Playboy Audi RS 5 DTM/Audi Sport Team Abt Sportsline) + 30,428 s
15 Loïc Duval (Castrol EDGE Audi RS 5 DTM/Audi Sport Team Phoenix) + 42,972 s

A pilóták bajnoksága - végeredmény:
1 René Rast (Audi Sport Team Rosberg) 179 pont
2 Mattias Ekström (Audi Sport Team Abt Sportsline) 176 pont
3 Jamie Green (Audi Sport Team Rosberg) 173 pont
4 Mike Rockenfeller (Audi Sport Team Phoenix) 167 pont
5 Marco Wittmann (BMW) 160 pont
6 Lucas Auer (Mercedes-Benz) 136 pont

Konstruktőri bajnokság - végeredmény:
1 Audi 798 pont
2 Mercedes-Benz 568 pont
3 BMW 560 pont

Csapatbajnokság - végeredmény:
1 Audi Sport Team Rosberg 352 pont
2 Audi Sport Team Abt Sportsline 257 pont
3 Mercedes-AMG Motorsport Mercedes me 221 pont

* Üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km): 7,6-7,2; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 199-189
(A megadott értékek a motor/sebességváltó/keréktárcsák/gumiabroncsok választott kombinációja függvényében alakulnak.)

Weboldalunk futtatásához és a használhatóságának növeléséhez „cookie”-kat használunk.
Elfogadás és továbblépés