Audi hírek

Audi. A haladás. 2025.

2017-07-11

Prémium digitális autóipari vállalattá (Premium Digital Car Company) alakulásának útján az Audi története legnagyobb átszervezését indítja el, amelynek eredményeképpen a márka minden értelemben digitalizáltan és fenntartható módon működik majd, valósággal újra feltalálva a nagyvárosi mobilitást.

A negyedik ipari forradalom alapvetően diszruptív, így a piac minden résztvevője számára elkerülhetetlen a teljes megújulás. Ennek hiányában a lemaradás veszélye fenyeget a piaci versenyben, nem utolsósorban olyan vállalatok mögött, akik csupán nemrég, ám merőben új megközelítésekkel, szolgáltatásokkal és ötletekkel jelentek meg a mobilitás piacán.

Barcelonában jól érzékelhető, hogy az Audi lelkesen áll e kihívás elé, mivel az pontosan megfelel a vállalat és dolgozói személyiségének. A haladás az Audi génjeibe van írva, a vállalat azon hozzáállását jelezve, amellyel mindig is folytatta tevékenységét. Segítségével az Audi a jövőben is olyan meghatározó megoldásokkal kíván szolgálni ügyfeleinek, amelyek előnyt biztosítanak számára.

quattro, könnyűszerkezetes építés, TFSI - az immár csaknem közmondásos "Haladás technikája" klasszikus bizonyítékai. A barcelonai fő termékpremier, az új Audi A8 ismét mércéül szolgálhat e tekintetben. Azt pedig, hogy ez az előny jóval többet jelent a puszta technikánál, jól bizonyítják az Audi A8 fejlesztései.

Az Audi - akár egy startup-cég - gyorsan és a hagyományoktól eltérően jelenik meg új üzleti területeken, új termékformákat vezet be és alapjaiban változtatja meg a nagyvárosi mobilitást. Az előny - egyfajta ígéretként - mindvégig azon elkötelezettséghez kötődik, hogy sose elégedjünk meg a jelenlegi helyzettel, hanem újra és újra jobb megoldásokat kutatva elemezzük azt. Az Audi számára ugyanis az előny több, mint csupán az élen járni - annak igényét is jelenti egyben, hogy még nagyobb szabadságot kínáljon ügyfeleinek.

E stratégia három fő súlyponti elem köré szerveződik, amelyek egyaránt megjelennek Barcelonában - az "Audi. A haladás. 2025." mindig digitális, fenntartható és városi.

Digitális

Elérkezett a digitalizáció korszaka, a tárgyak internete révén egy csapásra adatok milliárdjai állnak rendelkezésünkre. Az intelligens algoritmusok, az öntanuló gépek és a mesterséges intelligencia immár önállóan értékelik ki a "Big Data" kínálta információkat, előnyök új dimenzióját nyitva az ügyfelek számára.

A virtuális valóság eszközeivel az érdeklődők immár interaktív módon állíthatják össze igényeik szerinti autójukat. Az "Audi, amikor és ahol csak szeretném" mottó szellemében az Audi 2020-ig 15 piacon egészíti ki igény szerinti (on-demand) megoldásokkal az egyéni mobilitást. A tervek szerint új digitális platform szolgál majd információkkal, szórakozással és további előnyökkel az Audi modellekben úton lévők számára.

A holnap termelése szintén fejlett internetes hálózatokba szervezve működik majd. Az okosgyár (Smart Factory) a gyártás minden fázisát digitális úton hangolja össze, miközben az autógyártás modulrendszerű termelési eljárások, mesterséges intelligencia és ember-robot együttműködés nyomán válik még rugalmasabbá, illetve kíméli hatékonyabban a természeti erőforrásokat.

Fenntartható

A posztmodern és az Upper Liberals trendformálói a fenntartható életmód követői - egyben az Audi fő vásárlói célcsoportja - akik e téren kivívott előnyét az elkövetkező évek során további társadalmi körök is kiépítik majd. E hosszú távú fenntarthatóság jellemezte társadalomban az Audi kellő felelősségvállalással vesz részt.

Az értékteremtés láncolata mentén újabb és újabb "zöld fejlesztések" ("greenovation") és technikai vívmányok jelennek meg, amelyek egyaránt a környezet és a klíma védelmében alkalmazhatók. Az Audi környezetvédelmi alapítványa ezen greenovation-fejlesztések felkutatása, illetve alkalmazása érdekében tevékenykedik.

A jövőért folytatott versenyben az elektromos mobilitás az Audi hajtásrendszere: 2020-ra már három intenzív formavilágú és nagyteljesítményű elektromos autó szerepel majd kínálatában. A "Tiszta autók tiszta gyárakból" mottó szellemében az Audi jelenleg az Audi e-tron brüsszeli gyártását alakítja ki szén-dioxid-semleges módon. Az Audi a belsőégésű motorok világában is egyértelműen a szén-dioxid-semleges mobilitásra összpontosít. Szintetikus üzemanyagok, hálózatról tölthető (plug-in) és mild-hibrid hajtásrendszerű modellek, illetve fejlett aerodinamika és könnyűszerkezetes építés fokozzák tovább az alapvető modellsorozatok gazdaságosságát.

Városi

A haladás hosszútávú látásmódot igényel, az Audi ezért már a holnaputánt alakítja. Az Audi Innovation Research trendkutatói és formatervezői világszerte a metropoliszok jövő-szcenárióit vizsgálják, termékek és szolgáltatások most következő generációit is már ennek alapjain alkotva meg. Az olyan mobilitási szolgáltatások, mint például az Audi on Demand, a márka különös igényességét igazolják a prémium mobilitás terén.

A haladás városi kontextusban a metropoliszok logikájának és életterének pontos megértését, majd velük közösen okos megoldások kifejlesztését jelenti. Korszerű technikáival - mint az automatizált vezetés és parkolás vagy épp a fejlett internetes hálózatokba szervezett városi infrastruktúra - az Audi aktívan fejleszti a nagyvárosi mobilitást. Az új okostelefon-alkalmazások, mint például az Audi myApp, a mobilizált emberek egyéni és széles körű segítői.

Audi. A haladás. - ez a stratégia az Audi szándékai szerint a 2025-ös esztendőn is jóval túlmutat, a teljes vállalatot és szolgáltatásait egyaránt új szintre emelve. A három stratégiai témakör bármelyikében végzett beruházások a másik kettőre is pozitív hatást gyakorolnak. Ennek során gyakran a digitalizáció a kulcs a fenntarthatóság növeléséhez és a kedvezőbb városi megoldásokhoz.

Jól illusztrálja mindezt a következő példa. Napjainkban a belvárosi forgalom mintegy 40 százalékáért a parkolóhelykeresés felelős. Az Audi fejlett hálózatba szervezi a forgalomáramlás információit, többek között azon adatok alapján is, amelyek az autók érzékelőiből a HERE digitális térképszolgáltató segítségével nyerhetők. Az eredmény pedig már rövidesen nagypontosságú útvonalvezetés lehet a szabad parkolóhelyekig, így elmarad a keresgélés generálta forgalom, s mérséklődnek a közlekedési torlódások. Az Audi 2016 óta rendelkezik tulajdonrésszel a HERE vállalatban. A világ valós idejű realitásindexének beruházásai mindenki számára előnyösek a városokban, például az indokolatlan járműforgalom drasztikus csökkentésével. Mindez nagyban hozzájárul a fenntarthatósághoz.

Digitális, fenntartható és városi - e stratégiai hármas vezet mindazon eredményekhez, amelyeknek neve: Audi. A haladás.

Weboldalunk futtatásához és a használhatóságának növeléséhez „cookie”-kat használunk.
Elfogadás és továbblépés