Formálni a jövőt

A hosszú távon fenntartható működés korunk egyik legnagyobb kihívása, s e változásokat segítő minden hozzájárulás sokat számít.

Termelés a szén-dioxid-semleges mérleg mentén üzemelő brüsszeli gyárban

Világosan megfogalmazott vízió mutatja be, hogyan fest majd a jövő az Audinál: a vállalat célja, hogy 2050-re már szén-dioxid-semleges mérleg mentén működjön. E célkitűzés megvalósítása során a jármű életciklusának minden szakaszát megvizsgáljuk - s ez nem csupán a gyártást érintő intézkedésekre terjed ki, hanem már a megelőző folyamatokra, például a beszállítói láncolatra is. Mindennek alapjául a természeti erőforrások felelős felhasználását, a szén-dioxid-kibocsátás következetes csökkentését és az elektromos mobilitás bővítését célzó terv szolgál. 2025-ig például az Audi a teljes termék-életciklusra vonatkozóan mintegy 30 százalékkal kívánja csökkenteni járműpalettájának szén-dioxid- lábnyomát a 2015-ös referenciaévhez viszonyítva és ennek érdekében fokozottan az elektromos mobilitásra összpontosít.

Mérleg szerint szén-dioxid-semleges jövő az Audi minden gyára számára

A 2025-ös év szintén fontos mérföldkő az Audi Mission:Zero környezetvédelmi programjában - amelynek célja a hosszú távú fenntarthatóság erősítése a termelési hálózatban -, ekkorra ugyanis már az Audi összes gyárának szén-dioxid-semleges mérleg mentén kell működnie. A brüsszeli és a győri üzemeket már ma szén-dioxid-semleges mérleg jellemzi. Fontos elemei ennek a geotermikus energia felhasználása - amely például az Audi Hungary esetében alapvető szerepet tölt be -, valamint a napelemes rendszerek (PV) telepítése, Brüsszelben például a napelemes rendszer összfelülete mintegy 107 ezer négyzetméter. A belgiumi telephely hőellátását biogáz-tanúsítványokkal fedezik, a megújuló forrásokból származó energiahordozókkal jelenleg még nem megelőzhető egyéb kibocsátásokat pedig az Audi Brussels úgynevezett karbonkredit-projektekkel egyenlíti ki.

Mission:Zero az ingolstadti gyárban

A vállalat székhelye szintén jó úton jár a mérleg szerint szén-dioxid-semleges működés felé, az ingolstadti Audi-gyár ugyanis már 2012 eleje óta kizárólag zöld elektromos áramot használ autógyártásához. A megújuló forrásból származó energiát többek között összesen mintegy 23 ezer négyzetméter felületű napelem-modulok biztosítják, valamint a környező külső ipari létesítmények - például finomító - is szén-dioxid-szegény maradékhővel látják el e termelési helyszínt.

 

Mindemellett 2019-ben egy új membrán-bioreaktoros üzemivíz-ellátó központot állítottak üzembe Ingolstadtban annak érdekében, hogy a szennyvízből a megfelelő tisztítási szakaszokon keresztül ismét kiváló minőségű ipari vizet állítsanak elő, jelentősen csökkentve a termelés frissvíz-igényét. Mindezeken túl Audi Environmental Foundation alapítványával az Audi már 2009 óta elkötelezett a környezet hatékonyabb védelme irányában.

Kezdeményezés

Az Audi a Global Battery Alliance több érdekelt felet is tömörítő (Multi-Stakeholder) kezdeményezés tagja, amelynek célja a hosszú távú fenntarthatóság meghatározása az akkumulátorok teljes értékteremtési láncolatában. A szövetség egyebek mellett az emberi jogok és a társadalmi normák a nyersanyagok bányászata során biztosított védelmére, valamint a lítiumion-akkumulátorok újrafelhasználását szolgáló megoldások kidolgozására összpontosít.

A vízfelhasználás optimalizálása

A termelés területén a körkörös gazdaság elve is meghatározó szempont, ami többek között a vízfelhasználást is érinti. A mexikói San José Chiapa gyára jól érzékelteti, milyen lehet majd ebben a tekintetben az Audi termelési helyszíneinek jövője, itt ugyanis már teljes egészében szennyvízmentes a gyártás: megfelelő eljárásokkal az összes szennyvizet megtisztítják és még a helyszínen újra felhasználják.

A San José Chiapa-i (Mexikó) termelési helyszín

A beszállítói láncolatok szén-dioxid-mentesítése

Az Audi a beszállítói láncolatok területén is új ötletekkel tekint a jövő felé. A vállalat konstruktív párbeszédet folytat az érintett beszállítókkal, alvállalkozókkal és partnerekkel, s a 2018-ban elindított "Szén-dioxid-program" keretében közösen dolgozzák ki a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó intézkedéseket. A középpontban a különösen energiaigényesen előállítható anyagok, mint az alumínium és az acél, valamint az akkumulátor-komponensek állnak. A vonatkozó workshopok során már születtek olyan intézkedések, amelyek a beszállítói láncolattal együtt akár 1,2 tonna szén-dioxid kibocsátását is megelőzhetik a teljes modellpalettán. A megállapodás szerinti intézkedések végrehajtásának a jövőben minden új szerződés szerves részét kell képeznie. A zöld elektromos áram használata például már 2018 óta az egyik ilyen feltétel a nagyfeszültségű akkumulátorcellák gyártóival kötött beszállítói szerződésekben.


Az Alumínium zárt körfolyamat (Aluminium closed loop) szintén része a beszállítókkal kötött megállapodásoknak, amely mögött az alumíniumlemezek üzemi megmunkálásának hatékony körfolyamata áll. Az alumíniumlemezek a présüzemben keletkező darabolási hulladéka közvetlenül a beszállítóhoz kerül vissza, aki feldolgozza és új terméket állít elő belőle, az Audi pedig felhasználja az így gyártott alumíniumlemezeket a gyártásban. E rendszer neckarsulmi és ingolstadti bevezetése óta az Audi ily módon mintegy 350 ezer tonna mérleg szerinti szén-dioxid-kibocsátást takarított meg. Az Alumínium zárt körfolyamatot (Aluminium closed loop) jövőben további termelési helyszínekre is ki kívánják terjeszteni.

Hosszú távú fenntarthatósági tanúsítvány

Alumíniumot használnak például az Audi e-tron modellek akkumulátorházainak gyártásában. Az akkumulátorházak hosszú távon fenntartható gyártásáért az Audi elnyerte az Aluminium Stewardship Initiative (ASI) hosszú távú fenntarthatósági tanúsítványát (forrás: aluminum-stewardship.org).

Van, aki gyárat lát. Mi már a következő szintet.

Az Audi e-tron Sportback 2020 eleje óta az Audi szén-dioxid-semlegesen termelő brüsszeli gyárában készül


Ismerkedjen meg részletesebben az Ön országában kínált elektromos mobilitással is!

Fedezze fel, hogy az Audi mely elektromos modelljei kaphatók az Ön országában.

Fedezze fel bővebben is!